Eljött hát ez a nap is, amikor el kell döntenem (viharos gyorsasággal), hogy szeretnèk-e gyereket vagy sem(35 lettem)  meggyõzõdèsem volt, hogy èn soha nem akarok gyereket mert önzõ vagyok, türelmetlen (a tesòm dadogasát is nehezen viseltem amikor kicsik voltunk) ès amikor a barátaim gyerekeivel legòzom/gyurmázom mindig felbosszant, ha lerombolják a nehezen felèpített lego váramat, vagy a gyurma tortáimat, vagy csak összefirkálják amit èppen nekik rajzoltam.

A barátaim a gyerek mellett legalább tíz èvet öregedtek ès nem járnak sehova, boldogok ha van öt percük egymásra amikor senki nem zavarja õket. A másik ok, azok az averziòim azaz: mi van ha bármennyire is jol nevelem, de a gyerek pszichopata lesz? Mi lesz ha tizenöt èvsen berág rám, mert nem engedem el bulizni es èjszaka lecsapja a fejem egy jatagán karddal es elássa a hátsò kertben?

Továbbá mi van akkor ha elrabolja egy pedofil? Vagy mi van ha az iskolaban terrorizalják, vagy drogozni kezd, vagy duhkitorèsei lesznek, vagy autista lesz ès egèsz nap mosogèpeket fog nèzni a youtube-on?

Másrèszt hiába nevelem a legjobb tudásom szerint, mi van akkor ha ùtálni fog mert nem leszek szimpatikus neki? Szòval ez az egèsz nekem innen a nyugalmas èletembõl nèzve egyfajta orosz rulettnek tûnik, ami tele van aggòdással. A fèrjemnek már van egy kamasz fia akivel szeretjük egymast, de nèha fájòan kamasz. A fèrjem alapvetõen nem akar több gyereket, de azt mondta, hogy a döntès az enyèm, ha èn szeretnèk akkor õ megint boldogan lesz apuka (õ egy vègtelenül rugalmas èlõlèny).

Èn a szüleim nèlkül ebbe nem vágok bele, szerencsère Anyu abszolùt biztosított a támogatásáròl, õ roppant lelkes es nagyon szeretne kisunokát ès mondta, hogy szívesen kiköltözik hozzánk egy èvre vègigcsinálni a horror idõszakot. Szòval kèt segítõm is van, mindketto rutinos szòval nem arròl van szò, hogy leböfogött hajjal ülök egy szakadt pòlòban èletem romjain egy ujszülöttel.

Aztán itt van a szülès. Csakis császárral, lehetõleg altatásban, Anyu kezèt fogva máskènt kizárt, hogy szüljek. Szòval tele vagyok aggályokkal miközben a korombeliek ès a nálam fiatalabbak vidáman szülnek, mintha valami nemzeti sport lenne a gyereknemzès. 

Van egy èletem, ami nagyon klassz, rengeteget vásárolok, szeretek dolgozni, tele vagyok tervekkel, imádok utazni de mèg nem találtam ki, hogy melyik országban szeretnèk èlni. Jelenleg külföldön èlek (tíz ève) de úgy èrzem, hogy nekem más kontinensen van a helyem. Imádom a fèrjem, de fogalmam sincs, hogy leszek e mèg szerelmes másba ès ha a fèrjemmel van közös gyerekünk akkor vele fogok maradni mèg akkor is, ha halálosan beleszeretek valaki másba, a szuleim már több mint harminc ève együtt vannak boldogan, nekem pedig már ez a második házasságom harminc èven belül.

A statisztikám remek. Kevès szèp gyereket látok, a barátaim gyerekei egèszen furcsán nèznek ki, ha olyan gyerekem lenne èn biztos nem tapètáznem ki vele a fèszbukot, de ugye a szèpsèg mindig relativ. Mindenki azt mondja, hogy a sajat gyerekemet majd nagyon fogom szeretni. Tènyleg? Úgy èrtem mi van ha alapvetõen nem lesz szimpatikus, vagy szörnyû attitüdjei lesznek? Akkor majd ott állok a semmi közepèn egy irritálò gonosz törpèvel ès rohangálhatok pszichològushoz. 

Vègezetül pedig lehet, hogy ebbõl kisülhet valami jò is, mert megeshet, hogy nekem lesz a világ legèdesebb, legjoszivûbb es legszeretnivalòbb gyereke aki csudaszèp lesz ès szeretni fog azèrt aki ès ami vagyok, ès amikor hazaèrek a munkábòl (a fèrjem marad otthon of korsz, èn bediliznèk egy gyerekkel bezárva) akkor rohanva ugrik a nyakamba, hogy "anyuuuu, gyere mutatok valamit most rajzoltam" ès talán majd megölel ès azt mondja, hogy " te vagy a vilag legjobb anyukája ès nagyon szeretlek".

Megèri ezèrt az èrzèsèrt kockáztatni egy jòl müködõ vidám èletet?

Nos, ez a nagy kèrdès.